A rendező gondolatai

A Francia rúdugrás eredetileg egy pécsi felolvasó-színházi estre készül. Az első felolvasó olyan sikeres volt, hogy a közönség lelkesedése és töretlen érdeklődése miatt azután minden hónapban felolvastuk, ugyanazzal a szereposztással. Az eseményről a revizor kritikai portál is beszámolt. A rendhagyó helyzetnek köszönhetően a színészeknek így több lehetőségük is adódott ízlelni a szöveget, találkozni a karakterekkel, az estek folyamán elkezdett egyre jobban életre kelni egy előadás.

Nagy öröm volt látni, hogy különböző korú és nemű nézők hogyan nevetik végig az egész estét. Amikor összeálltunk a színészekkel, az volt a legelső megállapodásunk, hogy egy olyan előadást szeretnénk létrehozni, amelynek a hangulata pontosan olyan, mint a felolvasóesteké volt.

A darabot Pécsett 2010 őszén bemutatták, de színészvándorlás miatt már másokkal, más felfogásban; most azt szeretnénk, hogy az eredeti, a felolvasó-színházas szereposztással adjuk elő – hogy megvalósuljon az az előadás, amit felolvasások során olyan nagyon rajongtak a nézők.

A Francia rúdugrás egy habkönnyű darab, ami a XIX. századi francia bohózatok és a napjaink amerikai sitcom-ja elemeiből és humorvilágából építkezik.

Amikor a darabot írtam, azt szerettem volna elérni, mint amit Boccaccio erotikus novellái, amik elképesztő humorosak, és pár után az ember azt veszi észre, hogy ideje volna már egy jót – elnézést, de nem tudok gyengébb szót – dugni. Azaz egyrészt szórakoztatni, másrész meg egy egészen más, egészen elementáris szinten is megmozgatni a nézők tudatát.

A darab a mai nézőnek íródott: nagyon hasonlít a tévés sitcomhoz: az egyik vicc követi a másikat, a dramaturgiája gyors és sodró lendületű. Ezt szeretném elérni az előadással is: a nézőket rátenni a szörfre, beindítani a cunamit, és ügyesen egyensúlyoztatni őket a hullám tetején, és úgy elvinni őket a partig. Ezzel a technikával el lehet érni, hogy a tévéhez szokott néző egy másodpercig se unatkozzon.

Ehhez a darabhoz remek színészek kellenek, ami hála Istennek, meg is van. Mindegyik – pont úgy, mint a darab szereplői – egészen más jellegű karakter: mások az erősségeik, mások az energiáik. Ezeknek a szereplőknek az összeütköztetése, a beállt, és a nézők által azonnal elfogadott státuszok fejre állítása azonnal a humor végeláthatatlan helyzeteit fogja teremteni.

Azért beszélek a humorról ennyit, mert a humor rettentő fontos ahhoz, hogy a szexuális témákat-problémákat tényleg elegánsan, de valahol mégis húsbavágóan tudjuk kezelni. Ténylegesen minden embert érintő problémákról van szó, és azt szeretném, ha mind a két nem magára ismerne: nagyon fontos, mind a nők, mind a férfiak rájöjjenek, hogy nincsenek egyedül. Hogy mindezt ne sok feszengő néző előtt tudjuk elérni. Ezért kell a humor: de nem a vaskos, alpári, polgárpukkasztó humor, hanem épp ellenkezőleg: az elegáns és finom, a majdnem kimondott és mégsem mesterkélt – azaz a mindenki által elfogadható humor.

A célom az, hogy egy ütős előadást hozzak létre, amit sokan megnéznek, és hosszú ideig benne marad a nézőkben: ami minden – 16 éven felüli – korosztálynak igazi színházi élményt ad. És ezekkel a színészekkel tudom is, hogy sikerülni fog.

Mohácsi István
2011. szeptember